Vissza a DSZIT ® (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás) honlapra›››

Molnár Magda, pszichológus, gyógypedagógus

Munkahely: Kamaraerdei Óvoda

Könyvismertetés

Sally Goddard Blythe

A kiegyensúlyozott gyermek című könyvéről

A könyv 2009-ben jelent meg a Medicina Könyvkiadó Zrt. Kiadásában. Papírja finom taktilis élményt nyújt, Marije Rowling rajzain a kisbabák nagyon bájosak, az illusztráció kellemes látványt nyújt, szinte mesekönyvbe illő, szülők, szakemberek számára ajánlható ez a könyv.

A szerző a nagy-brittanniai Chesterben dolgozó kutató és terapeuta, az 1975-ben alapított Neurofiziológiai Pszichológiai Intézet (INPP) vezetője.

A könyv lazán összefűzött írásokból áll, újra és újra visszatérően állítja a mozgás kihagyhatatlan jelentőségét a kisgyermek fejlődésében.

Első részében nagyon jól követhető, mesélő stílusban, szemléletes példákkal ismerteti a mozgás és az egyensúly alapvető szerepét a tanulási folyamatban, az idegrendszer fejlődésében. Lenyűgözően meséli el a testtartási reflexek funkcióját, fejlődését, így érthetővé válik, hogy milyen tünetekkel jár, ha egy reflexműködés nem tud a megfelelő időben részt venni a fejlődésben. Elmagyarázza, hogy a születés során vagy a későbbi mindennapos jelenségekben - például egy iskolás gyermek térdelő vagy asztalra hasaló ülésmódjában, gyakori izgés-mozgásában - milyen neuropszichológiai folyamatokra lehet ráismerni. Megállapítása: „Egy gyermek korai fejlődésének története kiolvasható későbbi testtartási képességeiből.” valósággal fölébreszti nyomozó kedvünket.  

A könyv második nagy témája a zene és az agyfejlődés kapcsolatának elemzése.  A szerző korai halláskárosodással született fiával kapcsolatos anyai tapasztalatait, a kórusban való éneklés véletlenül megtapasztalt gyógyító hatását elemzi szakemberként. A hallás a beszédfejlődésre hat, a beszéd, a nyelvi képességek pedig az olvasási képességet befolyásolják. A zene segítségével mindhárom elemet, s így az egészet jótékonyan lehet serkenteni. A fiúkórus karnagyának megállapítása meglepőnek tűnik, bár egyetlen diszlexiával foglalkozó szakember sem lepődik meg rajta: „valamennyi énekesem 12 hónapnyit fejlődött olvasásban az alatt a 6 hónap alatt, amióta a kórusba jár…”.

A zene gyógyító erejében ösztönösen is, tudatosan is sokan részesülünk. Jól esik olvasni, mint egy mesét, ahogy a szerző tudományosan fölcímkézi, szakszerűen elmagyarázza a zene és a nyelvi képességek szoros kapcsolatát, ezek összefüggését az olvasási képességre. Pontosan elemzi, hogyan működik a fülünk a hangrezgés, a ritmus és az egyensúly együttes érzékelésével. Miután komplex érzékelési rendszer működik bennünk, ez összefügg a térben való létezésünkkel is, a bőrérzékeléssel, de a látással is. Néhány utalás is történik az agyféltekék egyensúlyának fontosságára, a füldominancia és a diszlexia, a zene és a magasabb tudati működés kapcsolatára. Tehát – mondhatnánk - a szenzoros integráció szerveződési folyamatáról ír a szerző.

Felhívja a figyelmet arra, hogy azokban az iskolákban, ahol méltatlanul háttérbe szorítják az éneklést és táncot, ezzel az írás-olvasási képességek fejlesztését is elmulasztják. Kedves példákat olvashatunk az éneklős-táncolós-zenés olvasás óra hasznáról, én erősítő hatásáról. 

Ezután egy rövid áttekintés következik a táplálkozás és az egészséges fejlődés kapcsolatáról és elmaradhatatlanul a mozgásos játékok fontosságáról.

A szerző kidolgozott és Észak-Angliában kipróbált egy mozgásfejlesztő gyakorlatsort tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyerekek számára. Leírása szerint az egy éven át folytatott napi 10 perces gyakorlatok kifejezett hatást gyakoroltak a gyerekek tanulására és viselkedésére egyaránt. A beszámolót neurológiai vizsgálat eredményeire való hivatkozás igazolja, s az érintett gyerekek rajzai, írásos beszámolói színesítik: „Az ötödik elején mindig bajom volt azzal, hogy nekimentem másoknak, de most kitérek, ha kell, és ez mind a tornától van. Erősebbek az izomjaim, és sokkal jobban érzem magam.”

„Emlékszem, azelőtt, ha írtam, a padra kellett tenni a fejem, de már nem kell mert a nyakizmaim megtartják a fejem. Ha a tanárt kell figyelni már észrevettem, hogy tudom követni a szememmel és amikor olvastunk negyedikben emlékszem, hogy mindig elvesztettem hol tartok és kezdtem elölről a lapot…”

A korábbi korok iskolarendszerének futólagos áttekintése után Blythe arra a megállapításra jut, hogy az agy fejlesztését nem lehet elválasztani a test mozgatásától, abban az esetben, ha a könyv címében is szereplő kiegyensúlyozott gyermeket szeretnénk nevelni.

A könyv vége felé a kisbabák szabadon végzett változatos mozgásainak fontosságáról olvashatunk néhány lelkesítő oldalt. Olyan játékötleteket sorol fel a szerző, amiket spontán módon mindig is játszottak a felnőttek a kisbabákkal. Lehet, hogy a mostani szülőket tudományos érvekkel kell meggyőzni ezeknek az ősi játékoknak (levegőbe emelés, lóbálás, éneklés…) a fontosságáról? Az érintés, tapintás, masszírozás is szóba kerül az ausztrál GymbaROO módszer említésével. A könyvnek ez a része kissé csapongó, korábbi témák ismétlődnek, új témák váratlanul előbukkannak.

A könyv egy játékos gyakorlatsorral zárul, amit a szerző 3,5-6 éves gyermekeknek állított össze. Kedves történeteket alkotott a gyakorlatokhoz, amik nagyon hasonlítanak egy gyermekjóga könyv lassú, befele figyelős gyakorlataihoz, testtudati munkán alapulnak. A helyenként vicces szövegek és gondolatok bizonyára szórakoztatják a gyermekeket.

(„Eddi, az ebihal…
Ezen a reggelen viszont valami varázslatos módon két mellső lába nőtt…
És elképzelni sem tudta, mihez kezdjen velük.
Elúszott a tó partjáig, és vadonatúj karjaira támaszkodva megpihent a tóparti sárban.
Amikor balra nézett, hogy megszemlélje a lábait, a baloldali lábai szépen behajoltak…”)

A könyv végén még megemlíti a „Sikeres Tanulásért” és az INPP tornaprogramot. Mint kiderül, ez utóbbi hazánkban is hozzáférhető.

Az Ayres által elindított szenzoros integrációs terápiában jártas olvasók ismerős fogalmakkal és gondolatokkal találkoznak a könyvben. Ezután meglepő, hogy Ayres az ajánlott irodalmak között egyáltalán nem szerepel, az általános irodalomjegyzékben is csak egy írása kerül említésre. Ayres 1972-ben publikált a szenzoros integráció gyenge fejlettségét és a tanulási nehézségeket összekapcsoló korszakteremtő műve ide kívánkozna. A szinkronicitás jelensége lenne, hogy mindketten azonos kutatási területen mozognak, ugyanazokra a következtetésekre jutnak, és Blythe a szenzoros integráció fogalmát nem is használja, Ayres - a nagy előd - munkásságát nem integrálja a sajátjával?

A hasonlóságok mellett megemlítem, hogy amíg Blythe irányított tornaprogramokat ajánl, Ayres a gyermek szabad, öngyógyító mozgásának és fantáziájának ad teret, amit a felnőtt aktív figyelemmel kísér, de nem irányít.

A könyv érdekes és sok gondolatot elindító olvasmány. 

Molnár Magda, pszichológus

2010. augusztus 13.

Vissza a honlapra ›››