Még több cikk a DSZIT ® (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás) honlapon›››

Surányi Kornél, gyógypedagógus, pszichopedagógus, a Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ vezetője

E-mail: drvma@freemail.hu

Jó helyen ülünk a széken?

A legkülönbözőbb magatartási és tanulási zavarral küzdő gyermekek ellátásával foglalkozó szakemberek egyöntetű megfigyelése az, hogy ezek a gyermekek „folynak szét” az iskolapadban, és a legkülönbözőbb módon próbálnak támaszra találni, ráhasalnak az asztalra, könyökölnek, fejüket támasztják stb.…

A széken ülés humánspecifikus helyzetté vált, melyre az elmúlt több száz év még nem készítette fel a fejlődésmenetünket. Nem kapcsolódnak hozzá specifikus helyzetbeállítódási reakciók, melyek védelmükbe vennék amúgy tökélyre fejlődött, de igen érzékeny mozgás-szervrendszerünket, és idegrendszerünk mozgásszabályozási kapacitását.

Itt a szék az úr! Tudják ezt mindazok, akik a napjuk jelentős részét e bútordarabon kényszerülnek tölteni. De vajon milyen módon avatkozik be – akár a legkényelmesebb ülőalkalmatosság is - mozgásszerveink állapotába, hogyan befolyásolja gyermekeink idegrendszeri fejlődésének menetét? Hogyan segítenek az alternatív eszközök, a labda, térdeplő szék?

Én most hátra dőlve a széken, lábaimat rázogatva, pusztán az ülepem hátsó, szinte a keresztcsonti traktusát terhelve, kissé előre görnyedve írok. Néha nekifeszítem a hátamat a széknek, vállam, hátam görnyedt. Ha kényelmetlenné válik helyzetet, változtatok - új alátámasztást keresek, kissé hátrább csúszom, esetleg kiegyenesítem a hátamat, talpam a talajon, de a standard méretű szék és a nagy ülőfelület nem ad teret az alsóvégtagra támaszkodásnak, így sokszor visszatérek a láblógázáshoz. „A büdös kölyök nem bír nyugton ülni!” - mondták nekem is 12 éven át, bár már az óvodában is volt ilyen probléma velem. Az egyetemen már nem is volt kétséges beülök-e az előadásokra. Minek tettem volna, úgy sem tudok odafigyelni, mások jegyzeteiből, járkálva, földön ülve, a többieket hallgatva tanultam. A buszon állva volt a leghatékonyabb a tanulás, gyakran egy út alatt többet megemésztettem, mint napokig tartó küszködéssel egy szobában ülve.

Kezdjük hát a humán filogenézissel, mely annyira lassú e tekintetben, hogy pár száz év széken ülés sem fejlesztett ki egy tisztességes helyzetbeállítódási reakciót a civilizált emberiség többségének napi leghosszabban elfoglalt helyzetéhez. Talán mindannyian ismerjük a biológia tankönyvek hátsó oldaláról azt a képsort melyen az ember két lábra emelkedése látható. A felegyenesedés elölről a kar támaszkodásán keresztül végül az alsó végtag kizárólagos alátámasztó szerepére hagyatkozik. Tehát az elölről való felfelé törekvés a támaszokon keresztül eljuttat a jelenlegi helyes tartáshoz, melyhez mozgás szervrendszerük alkalmazkodott, és olyan makacsul ragaszkodik eme pár millió éves megszokáshoz, hogy fájdalmakkal, testünk torzulásával büntet, amennyiben nem teszünk eleget követeléseinek.

 Ha feltételezzük, hogy a filogenezis során a felegyenesedéshez a támaszkodáson keresztül vezetett az út, akkor kereshetjük az összefüggéseket a támaszok fejlődése és testünk alakulása, humánspecifikus működéseink alakulása között. Vajon mikor jött el a pillanat, amikor a kézfej helyett a tenyér széttárt ujjakkal támaszkodott meg a talajon? Elképzelhető, hogy a magasabbra törekvést segítette, hogy ujjaik hosszát is hozzátegyék elődeink a feltámaszkodáshoz? Vagy, hogy amikor néha felemelkedett két lábra, a visszaérkezés erejét voltak hivatva tompítani a széjjeltárt ujjak? Mindenesetre a hüvelyk kívülre kerülése, a tenyéren való támaszkodás, mind a feltámasztásban, mind a billenéskor való kitámasztásban kulcsszerepet játszik. A felegyenesedés és a bármilyen alkalmatosságon való rendszeres ülés között valószínűleg évezredek teltek el, addig őseink pusztán a talajon foglaltak helyet. Térjünk vissza a fenti folyamatokhoz képest olyannyira újszerű széken ülő helyzethez!

Az alsó végtag elveszíti támasztó funkcióját. A nagy felületű ülőke rész az ülepen támaszt alá, a háttámla, ha van – a hátra dőlést szorgalmazza, ezáltal reakcióinknak és felépítésünknek teljesen ismeretlen helyzetet idéz elő. Nincs mit előhívni, csak tudatos szándékkal lehet a felsőtest egyenes helyzetét beállítani. Ezen az sem változat sokat, ha alacsonyabb székre ülünk, mert az a gerinc alsó traktusának görnyedtségéhez vezet. A támla nélküli széknél sem jobb a helyzet. Itt is ülepünkön keressük az alátámasztást, mely csak rövid ideig lehetséges egyenes felsőtesttel, ha a nézni való nem szem magasságban van, hanem mondjuk, előttünk egy asztalon.

Labdán ülve tartásunk normalizálódik. Mi az oka? A labda billeg. A legoptimálisabb stabil helyzetet akkor érjük el, ha talpunkkal megtámaszkodunk, ezáltal felsőtestünk az ősi helyzetbeállítódási reakciók parancsára a felegyenesedésre tör. Azonban hosszú távon a labdán ülve is a kényelem iránti igényünk az erősebb, megtalálhatja az utat a munka nélküli testhelyzet-fenntartásához. Ilyenkor a lábunkat kissé hátra húzva az ellenkező reakcióból előre felé húzzuk magunkat, és véget vetünk az egészséges stabilitásnak.

Megoldás-e a térdeplő szék? Itt szintén a hátulról előre felé törekvés dominál inkább, hosszanti izmaink megfeszítésével tartjuk meg a testhelyzetünk.

Mi lehet akkor a megoldás?

Döntsünk előre egy széket, a lábai alá tegyünk alátámasztásként, mondjuk két könyvet. Üljünk rá a székre ebben az előre döntött helyzetben. Helyzetbeállítódási reakcióinknak köszönhetően szinte önkéntelenül egyenes a tartásunk. Az előredöntött helyzetben egyensúlyszervünk folyamatosan küldi a jelzéseket, melyre a válasz a felegyenesedés ősi parancsa. A megfelelő dőlésszög beállításával, talpunk megfelelő tapadású megtámasztásával gyakorlatilag kényelmesen, a tudatos odafigyelés nélkül is helyes tartásban ülünk. Gondolhatjuk, hogy ez nagyon munkás ülés, folyamatosan dolgoznunk kell, de lássuk be, ha a standard széken helyesen tartanánk magunkat, nem kisebb energia-befektetéssel járna, és még a figyelmünk egy részét is lekötné. Ezzel szemben előredöntve a helyzetbeállítódásra bízva a felegyenesedés parancsát, olyan reakciót váltunk ki, mely ősi kapcsolatai révén még a koncentrációt is segíti.

Nem kizárt, hogy a vertikalizációs törekvések és a hozzájuk köthető kommunikáció, magatartásszabályozás, szociális viselkedés serkentette a neocortex alakulását a filogenezis során, és az ontogenezisben szoros függőség alakult ki a helyes helyzetbeállítódás és a képességek alakulása között.

Még több cikk ›››